Sorozat

Spartacus - Vér és homok 1.évad () online teljes sorozat adatlap magyarul

Adatlap

Borító

Szereplők:

A történet, nos hát a címből kitalálható, Spartacus-ról szól, aki gladiátorkodása után holmi felkelést fog vezetni. Ilyen az, ha valaki beleun a munkájába, vagy rabszolgának adják a nejét. A kezdőrészben azt mutatják be, hogy miképp kerül először az arénába. Nem nehéz kitalálni, hogy melyik piaci résre vetődött rá a Starz csatorna ezzel a sorozattal: azokra a férfiakra és nőkre, akik a Rómán lógtak, de mivel annak már vége, így anyag nélkül maradtak. Mostanáig. A sorozat ugyanazzal a technikával készül, mint anno a 300 és a Sin City (vagy a sorozatok közül a Sanctuary). Végig zöld háttér előtt veszik fel minimáldíszletekkel és minden amit a szereplők közvetlen közelén kívül látunk, az grafika sőt, még a szereplők környékén fröcsögő vér is az természetesen. Mindez teljesen képregényessé teszi az egészet, amit a rengeteg vizuális túlzással meg is erősítenek. Képregényes a megvalósítás, így bizony itt is túloznak, de úgy, hogy vigyorogni fogsz rajta. Konkrétan a káromkodást értettem most ez alatt, mivel néha csak úgy a semmiért teszik, over-the-top ként, de szórakoztatóan. ...

Évad:  123

Hozzászólások:

További sorozatok